Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Szeptemberben indul, de már letölthető a Digitális Állampolgárság Program, amelynek köszönhetően okostelefonon keresztül lehet majd intézni az ügyeket. Az alkalmazás minden okmányt tárol majd. A szakemberek azt mondják, az új technológiai hasonló módon könnyíti majd meg az életünket, mint az EESZT, vagyis az egészségügyi adatokat tartalmazó alkalma
Puzsér Róbert politikai talk showjában beszélt erről, ahol öt évvel ezelőtti kihívója keményen számonkérte a DK-val kötött szövetségért és a Fideszére hajazó kommunikációjáért. A főpolgármester úgy véli, hogy nem kelt gyűlöletet. Azért Puzsértől elnézést kért, amiért kampányában a Fidesz bábjaként ábrázolták.
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé a gyermekek védelmét az online térben – mondta Varga Árpád, az NMHH gyermekvédelmi főosztályának elemzője.
A júniusi önkormányzati választáson csaknem 7700 polgármesterjelölt indul, több mint négyötödük függetlenként - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adataiból.
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt, és így mandátumhoz jusson, míg a legalacsonyabb részvételnél, 2014-ben, ehhez elég volt 116 ezer voks is.
A főpolgármester-jelölt a park egy 3x3 méteres, elkerített részén demonstrálta, hogy az Európai Bizottság technikai riportjában szereplő ajánlásban legalább 9 négyzetméter zöldterület az egy főre jutó ajánlott zöldterület – miközben Budapesten csak 6 négyzetméter áll a lakók rendelkezésére.
“Amikor a hét első napján, Húsvétvasárnap beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!”
80-100 utas maradt hoppon ma a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, akik a Wizz Air járatával szerettek volna Szaúd-Arábiába, pontosabban Dzsiddába utazni. Magyarok és átszálló külföldiek a becsekkolásnál tudták meg, hogy meglévő vízumuk nem megfelelő, így nem tudnak felszállni a gépre, ami egyébként csaknem egy órát késett is.
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb magyar, a vagyonát 39,6 milliárd forintra becsülik. A Szentkirályi-vezér szerint egyébként szükség van ilyen listákra.
Szombat délután átadták a Brillante 2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny díjait az Erkel Hotelben tartott ünnepi eseményen. Az idén rekord számú, 1353 mintából választották ki a legjobbakat. Az év birspárlata díjat Szolnoki Donát, a legeredményesebb magánfőző díjat Lipcsei Adrián, a legjobb magánfőzött párlat címet Dervanics Roland Tophit sz